ÖREG VAGYOK NAGYINAK!!!!

Mai napomat muszáj elmesélnem, mert holnapra aktualitását veszti.
Tegnap Dórinak be kellett menni a kórházba egy kétnapos vizsgálatra, amit direkt úgy időzitett, hogy már itt legyek. Fernando is elkisérte, úgyhogy egyedül maradtam a gyerekkel, meg a frászommal.

Gondoltam majd szépen elmagyarázom Manunak, hogy Mami doktorbácsinál van, majd jön, aztán majd jól eljátszunk. Igy is volt, minden probléma nélkül felöltöztettem, reggeliztünk, közben ezerszer megkérdezte: Mami ............? (ez egy hosszú, nekem spanyolnak tűnő kérdőmondat volt)   Én válaszoltam, ő szépen rávágta, hogy  siiiiiii,   aztán 5 perc múlva újra megkérdezte.  Ezt még eljátszottuk egy párszor.

Mikor láttam, hogy el van keseredve, gyorsan telerajzoltam az ablakot.....

...ezen aztán jót vigyorgott.

Az almából kigyót csináltunk, aki elől meg kellett menteni a vajaskenyeret.

Teljesen jól elvoltunk, bár kicsit felboritotta a napirendjét, hogy óvodába kellett volna vinni, de mivel én nem tudtam hol az óvoda, ezt a napot kihagytuk.

Aztán hazajött az apja, és megváltozott a viselkedése. Akaratos lett, ha ellentmondott neki hisztizett, akkor már nekem se fogadott szót, nem akart enni, aludni, fürdeni. Egy rémálom volt.
Éjszaka többször felébredt, ilyenkor engem nem fogad el, az apja átvitte magához. Jött a reggel és újabb harc az öltözéssel. Ketten alig tudtuk lefogni, és ráadni a nappali ruháját. 

A konyharuhák mögé próbál elbújni a reggeli elől. 

Úgy kellett kiimádkozni a sarokból.

Óvodába szeret járni, már előre örült a hátizsákjának, elindultunk. a tiz perces utat fél óra alatt tettük meg.

 Bemutattak az óvónéninek, Manu boldogan beszaladt.

Én még bevásároltam, hazamentem, ebédet főztem, és már menni is kellett a gyerekért. 
Óvodai téren a következő a helyzet Argentinában. Mivel nagyon sok a gyerek, az állami óvodai kapacitás pedig kicsi, nagyon nagy szerencse kell, hogy valakit felvegyenek. Az állami óvodák ingyenesek, az étkezés is, csak az uzsonnázást oldják meg úgy , hogy naponta egy-egy szülő viszi az egész csoportnak az uzsonnát, kb havonta egy alkalommal. Emellett rengeteg magánóvoda van, hatalmas pénzekért. A nőknek összesen 4 hónap szülési szabadság jár, egy hónap szülés előtt, 3 utána. Ha nem veszik fel a gyerekét állami bölcsődébe vagy óvodába, és nem tudja kifizetni a maszekot, akkor az az anyuka nem tud elmenni dolgozni, vagy a férjére, vagy a szüleire van utalva. 

Manut előfelvételivel, 4 éves korától felvették egy óvodába, ami az új házukhoz közel lesz, de hogy addig is szokja a közösséget, betették őt egy magánóvodába.  Eleinte nem tudta, hogy az a rengeteg játék nem mind az övé, mindenkitől elvette ami megtetszett neki, és megsértődött, ha más is akart játszani velük. Mivel szóban nem tud kommunikálni, illetve nem értik az ő karattyolását, dühében megharapta a másikat. 

A legtöbb szülő csak 3 órára viszi be a gyereket. Tizkor kezdődnek a foglalkozások, addigra általában már minden gyerek benn van, utána kis játék, uzsonna (amit kis táskában otthonról visznek) és már jönnek is értük a szülők.

Igy is a beiratkozáskor kellett fizetni (átszámolva) 25 ezer ft-ot, és erre a 3 órára havi 2o.5oo-at. Ebben az ebéd nincs benne, egy kis uzsonna, amit a saját kis hátizsákjában otthonról visz a gyerek, azt megehetik közösen. És rendszeresen kérni is szoktak ezt-azt a foglalkozásokhoz. 

Szóval megpróbáltuk, hogy csak én megyek érte,vajon mi lesz. Örült, mikor meglátott, megfogtam a kezét, hogy gyere menjünk a buszhoz. Na, erre kitört a balhé, hol a mami, hol a papi, és leült a járda szélére. Nagynehezen felkönyörögtem, erre elkezdett futni az ellenkező irányba. Én utána, elkaptam, felemeltem a hangomat, erre egy kicsit meglepődött, aztán egy darabig szépen jött mellettem. Nem lett volna baj,  ha megtalálom a buszmegállót. Én hülye megkérdeztem egy nőt, hogy  "hol van (vállfelhúzás) autobusz-station?" elkezdett valami iszonyú bonyolult tekervényes utat mutogatni, közben tudtam, hogy nyilegyenes a főutcán megy a busz, én csak a megállóra akartam kérdezni. Mint utóbb kiderült, colectivo-t kellett volna kérdeznem, mert itt igy hivják. 
Az is kiderült , hogy már ott álltam a megállóban, csak nem tudtam róla, ezért elindultunk felfelé a hegynek, a következő megállóig. Igen ám, de közben rengeteg kis bolt, mindenféle csodákkal a kiratkatban, tele kinai giccses macskákkal, kutyákkal, menő ketyerékkel. És az én Manum mindenhol lecövekelt. És nem akart továbbjönni. Én már  mindent kitaláltam, beigértem neki, hogy nézhet TV-t (ami nagy csábitás),  focizok vele, eszünk Túró Rudit,  de semmi nem használt. Sőt! Bemenekült előlem egy két boltba, ahol már ismerték, bűbájosan bedobta, hogy "Hola!" mintha csak vásárló lenne, rám meg csak bámultak, ki ez idegbajos nő, aki rohan utána, és valami lehetetlen nyelven biztos csúnyákat mond ennek az aranyos kisfiúnak. Ez még jó párszor megismétlődött a buszmegállóig, egyik helyen felkapta őt a tulajdonosnő, mert már a raktárban rendezkedett, és a kezembe nyomta. 

Rohanás a buszhoz, ami épp beállt a megállóba, közben kiabálnak utánam, nem tudom mit, kiderült, hogy a dzsekije leesett a földre, és nem vettem észre. Utánamhozták,  rólam szakad a viz, előhalászom a pénzemet (merthogy a buszon kell fizetni)  Mondom, hogy uno jegyet kérek, erre néz rám, és gondolom azt kérdezte hova. Én mondom, hogy  dos (kettő) megálló. Ő meg csak mondja a magáét és mutogat tovább, visszaadja a 1o pesómat, és elindul. Mikor láttam, hogy közeledik a mi megállónk szólok neki, oda akarom adni a pénzt, de int egyet a kezével, hogy tűnjek már el. Manuval leszálltunk, és hazamentünk. 

Kiderült, hogy fehér szinű távolsági buszra szálltam, amit nem lehet városi viszonylatban igénybevenni, meg kellett volna várnom a naranssárgát. 
Erről az incidensről nincs fotóm, örültem, hogy ép ésszel túléltem, nemhogy még elővegyem a gépemet.

Úgy értem haza, mint akit agyonvertek, kicentrifugáztak, mindenem fájt, száz évet öregedtem. 

Ezért a cim, hogy öreg vagyok már nagyinak. A gyerekeim  jól kiszúrtak velem, hogy nem normális időben vállaltak gyereket. Amikor ők  születtek, az én anyukám 45 éves volt, egész nyárra ott tudtam hagyni őket nála. Mennyivel többet birnék én is, ha nem 67 lennék!

A gyerek hisztijére visszatérve, Dóri szerint ez nem volt ennyire durva, most hogy én megjöttem, kezd benne letisztulni, hogy itt valami változás lesz, és ezt ő nem akarja, valami olyan dolog jön, ami neki nem jó. Mindenféle babáról beszélnek, egyedül hagyják velem, még az ágyában is én alszom, neki új helye van. Egyszerűen igy reagálja le a dolgokat, hogy mindent elutasit, és visitással, hisztivel válaszol. Dórinak őrületes türelme van, megpróbálja neki elmagyarázni, hogy miért nem jó az amit csinál, de nem úgy néz ki, mintha megértené.

Természetesen ebéd utáni alvásról szó sem lehetett, visitva tiltakozott.
Ráadásul kedvenc szórakozása, ha az apja nem figyel oda, ellopja a maté-teáját, és megissza. Ennek ugyanolyan élénkitő hatása van, minta kávénak, csak nem koffein a hatóanyaga.

Aztán már csak egy kicsit kellett kibirni, kimentünk a buszmegállóba, és megjött a mami.

A kistesó küldött neki egy mesekönyvet. 

Ezután már csak a szokásos harc volt a vacsorával, a fürdéssel, az átöltözéssel, a lefekvéssel.
A többi néma csend...................