ELINDULTUNK (3.rész)

Kényelmesen elhelyezkedünk a marhabőr fotelülésekben, amiknek elölről lehajtható lábtartója van, hogy ne kelljen lógatni a lábat.

3-4 különböző kategória van a buszközlekedésben. Van a luxuskategória, ahol ággyá alakítható széles ülések vannak az ablaksor oldalán, elfüggönyözhető, sötétíthető, minden üléshez TV jár, steward kérdezi meg, hogy wiskhyt vagy pezsgőt kérsz-e induláskor, kétszer hoznak meleg ételt az út során, korlátlan ital és kávéfogyasztás. Amikor Manuel születésekor itt voltam, Dóri egy ilyen jegyet vett nekem visszafelé. Álom volt.
Most előbb érdeklődtünk az árak felől, így aztán maradtunk a középkategóriánál. Így egy jegy 900 pesóba került, ami nagyjából 16 ezer Ft. Itt is kényelmes, hátradönthető kagylóülések vannak, csak kiszolgálás nincs, le kell mászni az emeletről, és egy automatából vizet, vagy kávét lehet inni, természetesen bármennyit, és grátisz.
A harmadosztály gondolom még olcsóbb és kevesebb szolgáltatás.

Elindulunk, a klíma kicsit erős, előveszem a pulcsikat, hátunkra terítjük. A busz próbál kikecmeregni a belvárosi dugóból, hatalmas kikötő mellettünk, egész konténervárosok az út mindkét szélén. Tengerre gyanaszunk, de tévedés, mert ez a hatalmas, 70 km széles folyódelta, az Argentinát Uruguay-al összekötő La Plata torkolata. 

Itt felüljáró készül az autópályán, túloldalon emeletmagasságban konténerek.

A víz túlsó partján is, daruk, konténerek, óriási lehet a teherszállítás

Szélesedik a torkolat.

Egy órába kerül, amíg araszolva kikerülünk a városból, közben háromszor szedünk még fel utasokat. Elkezdem fotózgatni a tájat, de ahogy telik az idő, egyre több bogár lesz öngyilkos az emeleti szélvédőn, vannak kisebbek, de néhány jó méretes is szétplaccsan előttünk. Még nem volt időm végignézni a fotókat, lehet hogy lesz egy-két gyanús folt rajtuk. 

Különösebben nem érdekes a táj, egy autópályán robogunk a pampákon át. Maga a szó kecsua indián eredetű, és síkságot jelent. Gyakorlatilag Argentínában minden füves, sík területet pampának neveznek, akárhol is van. Érdekessége, hogy függőleges irányban két részre osztható ez a hatalmas földterület, ami az Atlanti Óceántól Cordobáig tart. A keleti, vagy nedves pampa tulajdonképpen Argentína éléstára, mindenfelé megművelt, jó minőségű földek vannak, ez a vidék adja a mezőgazdasági termelés 70 %át az országnak. A nyugati, vagy száraz pampán jóval kevesebb a csapadék, ezért ott inkább szarvasmarhákat, juhokat legeltetnek.

Ez akár az M7-es mellett is lehetne. Az a sárga tábla valószinűleg szója, amit most aratnak.

Többszáz kilométeren keresztül ilyen a látvány.

Nagyon sűrűn vannak ezek a gyalogos felüljárók. Nem is értem miért, mert szinte nincs is lakott terület a közelben.  Viszont kivétel nélkül mindegyiknek van lépcsős és rámpás része. 

Ez valamilyen üzem lehet a préri közepén

Kilépünk az autópályáról, amit itt Autopistának hívnak.

Sokszor láttunk az út mellett, kereszteződésekben ilyen jeleneteket. Fiatalok, munkanélküliek azzal keresnek pár fillért, hogy megveszik az üzletben az üdítőt, szendvicset, felmutatják a kínálatot, és vannak akiknek nincs idejük a Kioszkoknál leparkolni, megveszik tőlük.

Az autópályán egy-két kellemetlen meglepetés is ér. Egyszercsak megállunk, majd lépésben kezdünk araszolni. Az út egysávosra szűkül, mellettünk útépítésre utaló bólyák, nem engedik az autókat a másik sávba. Holott semmiféle munkát nem látunk. Ez nem a klasszikus, zárt autópálya, mellette füves rész, így aztán az ügyes autósok sorban lehajtanak a fűre, hatalmas porfelhőt húzva maguk után, megelőzik a kocsisort, és valahol az elején bepofátlankodnak. Ettől aztán még lassabban megyünk. Jó pár km után találunk egy aszfaltozógépet úthengerrel. De hogy ehhez miért kell kilométerekkel előbb lezárni az utat?

Itt előznek az ügyeskedők.

Mondom, hogy nem egy klasszikus autópálya. Jobbról is, balról is ki lehet kerülni a sort.

Nem lehet valami kellemes 40 fokban aszfaltozni.

És ez a helyzet még háromszor megismétlődik Rosario városáig, ami 300 km-re van Buenostól. Ott lekanyarodunk a pályáról, és beállunk a terminálra. Sok utas csak eddig jött, de itt is szállnak fel újak. Egy kicsit mi is leszállunk, kinyújtóztatjuk a lábunkat. 

Rosario, egy lapos alföldi város.

Választási plakátok itt is vannak.

..............méghozzá 5 emeletes magasságban

Orvosi egyetem

Rosario egyébként Argentina 3. legnagyobb városa, 1793-ban alapították. Itt csak 10 perc pihenő van, aztán váltott sofőrrel megyünk tovább. 

Az autópályára már nem megyünk rá, kisebb városokon falukon megyünk keresztül. És innentől szinte minden körtefánál megállunk. 

Sehol egy domb, vagy magaslat.

Elfogyasztjuk a BA-ben vásárolt kb ezer forintos szendvicsünket.

Fáradós szelfi, itt már kezdek leereszteni. 

Hihetetlen, hogy ez az óriási busz a hatalmas gödrökkel, kátyúkkal teli pici utcákon be tud állni egy-egy terminálba. Ott aztán igazi családias fogadtatásban van része a sofőröknek. Mivel magasból mindent látunk, azt is, hogy óriási öleléssel fogadják a két sofőrt, nagy puszik (szigorúan csak jobb oldalra) hátbaveregetés, a pénztároslányok rögtön megmasszírozzák a hátukat, ételt, italt hoznak eléjük. Akik aztán el is feledkeznek az időről. Főleg azokon az állomásokon, ahol ugyanabban az időben fut be 4-5 ilyen hatalmas busz. Na ott van aztán vircsaft! A 8-10 sofőr úgy megörül egymásnak, hogy miután jól meglapogatták a másikat, körbeülnek egy asztalt, kávéznak, dumálnak, mi meg csak nézzük, hogy vajon hogy lesz ebből éjfélre Cordoba.  Hát sehogy! 

Közben kezd lemenni a Nap.

Az út jobboldalán naplemente, baloldalon marhacsorda.

Erről beszéltem. Sötétedés, faluvége, fociznak.

Otthon már éjfél, itt 8 óra

kinti hőmérséklet

Ez egy kisváros buszpályaudvara. Csak itt volt élet már

Itt futott össze öt busz, és ácsorogtunk 40 percet, míg a sofőrök jól kibeszélgették magukat.

Már 2 éve írtam, hogy Argentinában, -ellentétben a spanyolországi spanyollal- ha egy szóban dupla "l" van, azt "zs"nek ejtik.  Ez a kisváros tehát Vizsa Maria. A Buenos Airesieket úgy lehet felismerni, hogy ők nem zs-nek, hanem ss-nek mondják. (Dóri kiegészítése: azon kívül, hogy hangosak, arrogánsak, nagyképűek,)

Szórakozóhely a pályaudvar mellett.

Fél 2-re érünk Cordobába, másfél órás késéssel. Ahogy kinézek az ablakon, látom, hogy Fernando egy kisebb társaság közepén áll és integetnek. 
Összegémberedett tagokkal lekecmergünk a buszról, ekkor már 42 órája vagyunk távol otthonról. Üdvözlő táblákkal várnak, Fernando unokatestvérének családja, akiket már jól ismerünk. Szegények 11 óra ott állnak, gondolták, hátha előbb beér a busz, nehogy megijedjünk, hogy nem vár senki. Nagy öröm, köszönet, majd kicipelik a csomagjainkat az autóba. A kocsi gyönyörű, és tudom, hogy Fernandónak egy régi, rozzant Volkswagenje van. Ez a rokonoké, nem értem, hogy ők fognak hazavinni, innen még 30 km-re? Dóri nincs ott, semmit nem értünk a spanyolból, angolul magyaráznak valamit, de azt sem értjük. Na, majd kiderül. 

VÉÉÉÉÉÉÉÉGRE, itt vagyunk!

Georgia és lánya Luci valószinű a gugli fordítót használták. 

Szegények 2 és fél órát vártak ránk.

Már csak röpke háromnegyed óra, és otthon vagyunk.

Bepréselődünk mindannyian a csomagok mellé, megyünk egy kilométert egy mellékutcáig,  ott kiszállunk, csomagokat ki, ott áll Fernando kocsija, oda bepakolunk, érzékeny búcsú a rokonoktól, integetés, és szétválnak útjaink. 
Aztán Apa a kocsiban mondja, amikor betette a bőröndöt látta, hogy F.kocsija gázpalackkal működik, és talán ezért nem mert vele a pályaudvarhoz közel állni. Ezt még nem is tisztáztam Dórival.

Elindulunk Rio Ceballosba, ami kb úgy viszonyul Cordobához, mint Szentendre Bp-hez. 30 km-re van, gyönyörű környezetben, kirándulóhely, jó levegő, erdők, hatalmas tó, víztározó.  Az ő új házuk e fölött a kisváros fölött van, még aránylag beépítetlen környéken. 
Dórikám repül a karjainkba ahogy megérkezünk, bőgünk egy kicsit, leülünk a nagyasztalhoz, letesz elénk egy hatalmas tál empanadast, amiből 1 db került BA-ben 500 Ft-ba. Eszünk, iszunk, mesélünk, rengeteget nevetnek a kalandjainkon. De lassan el kell menni aludni, mert hajnalodik, és a gyerekek mindjárt felébrednek. 

ELKEZDŐDÖTT A NYARALÁSUNK ! (???)

(folyt-köv)