ADIOS ARGENTINA.....

Elérkezett az utolsó este. Én, aki már egy hónapja vágom a centit, visszaszámlálok, minden este úgy fekszem le, hogy dejó, megint egy nappal kevesebb, most itt ülök, a hordozókendőben magamra kötve szuszog a kéthónapos unokám, még a nagyobbik nyavalygása sem zavar, és csak szorul a torkom, és alig látom a betűket, mert a szemüvegem állandóan vizes lesz.

Eltelt a három hónap unokázás.
Először úgy tűnt végtelen sok, túl sok időm van. Együtt vártuk a babát, s mire nagyjából összecsiszolódtam Manuval, megérkezett a kisebbik unoka is, aki kárpótolt minden nyelvi  nehézségért, kényelmetlenségért, a néha kellemetlen argentin télért, a  100% -os hideg páráért. 
Nehéz szívvel megyek el, de lejárt a mandátumom. Innen 13 ezer km-re van az otthonom, ahol egy férj, két felnőtt gyerekem és egy jó kis meleg otthon vár a napi problémákkal. Azt mondják gutaütés meleg van Pesten, én nem bánom. 
Jövőre remélem újra látjuk egymást a lányommal, és két gyönyörű unokámmal.
Szerda hajnalban  vár a repülőgép  a cordobai reptér kifutóján. Hosszú az út, először Sao Paolóig, majd 11 órás várakozás után irány Európa. Másnap délelőtt Amszterdam, a pesti gép csak este indul, 9 órát megint várni kell, de ezt már féllábon is kibírom. (Annál is inkább, mert ha nem leszek hulla, akkor szeretnék kimenni a városba, és hajózni egyet a csatornákon.)

Nem nagy csomaggal megyek, de a három hónap emlékeit, a többezer fotót, a lányom és az unokák arcát elviszem magammal. 

 Adios muchachos ! ADIOS ARGENTINA!

(A blogot valószinűleg otthonról még folytatom, csak itt az utolsó órákat inkább a gyerekekkel töltöttem, nem blogirással.)