MEGSZÜLETETT

Június 1.hétfő

Dórinak reggel vizsgálatra kellett menni a Klinikára. Azt mondta az orvosa, hogy minden esetre  vigyen be mindent magának is és a babának is. 8-kor ébredtek, kapkodni kellett, hogy Manu is elkészüljön az óvodára, mert ma ők vitték kocsival. Én rendberaktam a lakást, megfőztem Manunak a borsópürét ebédre (de minek?) és vártam a hireket.

Dóri telefonált, hogy a doki műt, majd később lesz, és mond valamit. Fél egykor elindultam Manuért, egész simán hazaértünk, de az ebédemre rá sem nézett. Hiába próbálkoztam, hogy legalább kóstolja meg. Még a TV-vel sem tudtam megzsarolni, mert inkább hagyta kikapcsolni, de akkor sem kóstolta meg.

Közben megjött a hir Dóritól, hogy megvizsgálta a doki,  és már nem engedi haza, este 7-kor meglesz a császár. Ekkor  délután 4 óra volt, otthon már 9. 

Apa már aludt, igy aztán feltettem a facebookra, hogy aki még fenn van, tudjon róla, hogy otthoni idő szerint éjfélkor megszületik az unokám. Nem is gondoltam, hogy micsoda erőket  mozgat meg ez a mondat. Pillanatok  alatt tele lett az  üzenőfalam, még Németországból, Hollandiából, Ausztriából , Luxemburgból is kaptam üzeneteket, hogy velem együtt izgulnak, és fennmaradnak mig megszületik.

Hát az éjféli születés csak álom volt, mert ugyan beöltöztették, bevitték a műtőbe, de végül egy órával később világra húzták Facundo Francisco Ferri uraságot. Rögtön kaptam az emailt,természetesen világgákürtöltem,  aki megvárta rögtön gratulált, de részleteket még nem tudtam, mivel Dórival még pepecseltek egy darabig, és különben is, itt császár után 2 órán keresztül nem szabad beszélni. (???)  (Mint megtudtam, ez azért van, mert beszéd közben rengeteg levegő kerül a szervezetbe, amiből felesleges gázok lesznek,  ezek feszitik belülről a sebet, és nagyon nagy fájdalmat tudnak okozni. Ez főleg a császáros kismamáknál fontos, hiszen egy súlyos belgyógyászati műtét után, amikor esetleg még altatnak is, úgysincs kedve a betegnek beszélni, de egy kismama, aki csak érzéstelenitve volt, azonnal tudatni akarja a világgal az élményt, felhivná az összes rokonát, barátját és végigcsacsogná a fél napot. Ezért javasolják, hogy 2 órát semmiképpen, de ha lehet utána is minél kevesebbet beszéljen.)

Később már jött az üzenet magyarul: 32OO gr. 5O cm, és gyönyörű. És azonnal bekapta a cicit mint aki most eszik életében először.(Hihihi!?! ...és tényleg!)

Éjszaka Fernando volt mellettük   Dóri kérte, hogy ugyanabban a szobában lehessen, ami egyszer már bevált Manunál. A két ágyas, fürdőszobás,szobában csak ők voltak, teljes kényelemben.(természetesen a baba is velük) 

Másnap mi  is bementünk Manuval.

Dóri arca, amikor  Manut meglátta.

Jé, ez mozog!

 Nagy volt az öröm, hogy látja az anyját, a baba a "futottak még kategóriába" tartozott. Pedig mindent megtettünk, hogy örüljön neki. Direkt nem adtuk oda azt a duplo-legó Thomas mozdonyt, amit hoztam, hogy ezt majd a testvérétől kapja. Borzasztóan örült neki, de ez láthatóan nem hozta közelebb hozzá. 

Szerintem elkönyvelte, hogy mivel a baba a nagyi ölében van, biztos az övé, és semmivel több figyelmet nem igényel, mint a két kutyus a kertben.  Lesz majd meglepetés, ha otthon elfoglalja a Mami melletti kiságyat. 

Nehéz az élet!

Ez az anyakönyvi kivonat hátlapja, a talplenyomattal.

Ezt az éjszakát én nyertem el. A fiúk hazamentek , mi pedig hármasban maradtunk. Szegény Dórikám már nagyon ki volt fáradva , megegyeztünk, hogy először ő alszik, én leszek fenn, aztán amikor ugyis etetni kell, akkor majd cserélünk. 

8 órakor hajnalodik. Az ablakunkból ezt láttam.

Ismerkedés

Én az izgalomtól úgysem tudtam aludni, minden egyes hangra, amit kiadott felugrottam, hogy nem bukott-e vissza valamit. Néha felébredt, akkor nézegettük egymást szép csendben, egész közelről, szerintem határozottan a szemembe nézett. Fél 3 körül elkezdte jobbra-balra forgatni a fejét, egészen addig amig valami szirlárdat nem érzett, mindegy, hogy a sapka  kötője, a kiskabát gombja, vagy a takaró csücske, irtó nagy erővel rácuppant. Természetesen begurult a hiábavaló erőlködéstől, úgyhogy Dóri átvette. Mivel a teje még valószinű nem lövellt be, félórás cicizés után azért kapott egy kis tápszert is. Nem tudom otthon  hogy van, de itt teát,vagy más folyadékot egyáltalán nem kapnak a picik. Ha éhesek,, oda lehet menni a nővérszobába a cumisüveggel, és kapják a tápszert.

Reggel 8-ig aludtunk, én lementem a klinika melletti kávéházba, kértem egy tejeskávét, két croassant-al. Egy igazi békebeli kávéház, a reggelijüket fogyasztó, újságot olvasó öregurakkal, kisminkelt, jóillatú,trécselő nénikékkel. És persze kialvatlan szemű nagymamákkal, férjekkel, akik  a Klinikán töltötték az éjszakát mint én. 

Kinn a reggeli forgalom

Utána sétáltam egy nagyot, a reggeli verőfényben, felidéztem magamban a 3 évvel ezelőtti eseményeket, amikor Manu születése után, ugyanezen a téren sétálgatva és fotózgatva, egyszercsak  3 rendőrautó vett körül, rendes, fegyveres, feketeruhás kommandósok csaptak le rám. Mivel akkor nem irtam  blogot, ide mellékelem az akkori facebook bejegyzésemet. Aki még emlékszik rá, és nem akarja újraolvasni, az ugorjon!


".....A tér sarkán bementem ebbe a fagyizóba, és a nagy spanyol tudásommal kértem egy gombóc fagyit. Meg is értették, 7,50-et fizettem, ami nem semmi. (375,-Ft)

Nagy büszkén kiléptem az üzletből, hogy megyek át a túloldalra. Erre közvetlenül előttem lefékez csikorogra egy rendőrautó, kiugrik belőle 4 rendőr teljes felszerelésben, fegyverrel. Gondoltam kikerülöm őket, mire még egy autó állja el az utamat, aztán egy harmadik. Pillanatok alatt körülvettek, és nagyon kedvesen, egyáltalán nem erőszakosan elkezdenek mondani valamit. Én meg közben kanalazom a fagyimat, és mondom, hogy "no hablo espaniola" Csak mondják a magukét, és mutogatnak a nyakamban lévő fényképezőgépre. Erre megfogom a gépet, és megkérdezem, hogy PROBLEM? Bólogatnak, aztán nagy nehezen kihámozom a dumájukból, hogy telefonált valaki a rendőrségre, hogy egy piros pólós, farmeres szőke nő fotózza a parkban a gyerekeket. Ergo cukrosnéni lennék, vagy mi a frász. Erre bekapcsolom a gépet, visszanézésre állitom, és végigmutogatom nekik, hogy miket fotóztam. Látszólag beletörődtek, hogy nincsenek rajta gyerekfotók, mire a harmadik kocsiból kiszáll egy magasabb rangú pasi, mondták hogy ő a boss, aki egy jegyzőkönyv-félét nyomott az orrom alá, és kérdezte a nevemet. Mondom neki, de nem boldogult, igy leírtam. Aztán megkérdezték, hogy honnan jöttem, mondom Magyarországról, kéri az útlevelem, de az nem volt nálam. elmagyaráztam, hogy a lányom a Hospitalban van, bébyvel. Közben elkezdett folyni a fagyim, mondja a főnök, hogy nyugodtan egyem meg, ő is végignézte a fotóimat, aztán mintha elnézést kért volna, beültek a kocsiba, és elmentek. Én meg vissza Dóriékhoz a kórházba.

1. Elmeséltem mi történt, először megijedtek, aztán jót nevettünk rajta. Egyébként ez most nekem kínos volt, de nekik megnyugtató, hogy ennyire odafigyelnek. Ugyanis mostanában több olyan eset is volt, hogy elraboltak gyerekeket, vagy örökbefogadásra, vagy szervdonornak. 
2. Ezek után bementtünk egy épitőanyag telepre, hogy kiválasszanak valami burkolatot az új házhoz. Mondtam, hogy nyugodtan menjenek be mind a ketten, majd én jól elleszek a picivel. Igen ám, de pár perc után éktelenül elkezdett üvölteni, semmivel nem tudtam lecsillapitani, ilyenkor Dóri is csak cicivel tudja, az meg ugye nálam nem nyerő. Közben megállt mellettünk a parkolóban egy katonai autó, kiszállt két katona, gondolom ők is vásárolni mentek, és behajoltak a mi kocsinkba, hogy mi ez az éktelen üvöltés. Hirtelen arra gondoltam, ha ezek most összeköttetésbe lépnének a rendőreimmel, az Isten se mosná le rólam hogy nem loptam a gyereket....."

Hát ennyi volt a visszaemlékezés. Jó nagyot sétáltam a környéken, fotózgattam az épületeket.

Ezt a különleges fát spanyolul Palo borracho-nak, részeges fának hivják. Argentina és Brazilia ligetes szavannáiról származik, magyarul Hernyóselyemfa a neve. Valószinű azért, mert az óriási termései miután megértek és kinyilnak olyanok, mint a begubózott selyemhernyó. Belül csak selyemszerű anyag van, amivel párnákat is töltenek.

Ezek kb 2O centi hosszú termések

                                                                                                                                                                                  

Ezeken  a széles utcákon szinte mindenütt egyirányú a forgalom.

Életem legrosszabb narancsát vettem itt. Lehet, hogy az épp valami takarmánynarancs volt.

Ennek a háznak a homlokzatát 3 éve, amikor itt jártam, akkor kezdték lefesteni. Ilyen lett......

...ilyen volt.

Mielőtt bárki frászt kapna, hogy a CBA betört Argentinába is, nem. Amikor Fernando először járt Magyarországon, kicsit furcsán néztünk rá, hogy mennyire megörült a CBA-s feliratoknak. Megvett szinte minden márkaterméket, amin a felirat volt, ilyeneket vitt ajándékba is. Aztán Dóri mondta, hogy ez Cordoba megye, tájegység röviditése, ha valaki ilyet visel magán, az büszke arra, hogy ő "cordobese".

Ez a hatalmas gyönyörű templom zárva volt.

A templom körül óriási parókia, a sarkon pedig ez a minaretszerű torony, tetején egy Máriaszoborral.

Narancsfa az utcán

Kedvenc cukrászdám, ahol az akció történt.

Most is voltak a téren gyerekek, de messzire elkerültem őket, igy aztán minden baj nélkül visszajutottam.

Közben betettek a szobánkba egy kismamát, akit szintén császárra készitenek fel. Nagy pocak , bekötött infúzió, és egy aggódó férj foglalta el az éjszakai szállásomat. De semmi gond, mert mi a ma éjszakát már otthon töltjük. A születéstől számitott 48. órában lehet a császárosoknak elhagyni a szülészetet, amennyiben nincs semmi probléma. A sima szülésnél ez 24 óra.  Takaritás miatt a hozzátartozókat megkérték, hogy menjenek ki a folyosóra, ahol azt veszem észre, hogy egy nagy társaság, óriási hanggal özönlik fel a lépcsőn, liften, mindenhol. Na hova tartanak? Hát természetesen a mi ágyszomszédunkhoz. 18-ig számoltam őket, de feladtam. Aztán beözönlöttek a szobánkba 8-9-en, merthogy egyszerre nem fértek volna el, mellékesen köszöntek a vajúdó kismamának is, de egy asszonyság átvette a szót, és biztos mulatságos történeteket mesélt, mert dőltek a hangos nevetéstől. 

Ezt a képet a nagyi titokban készitette, hogy szegény egynapos unokája milyen megpróbáltatásoknak van kitéve.

Szerencsére nem tartott soká, mert Dóri orvosa, aki félóránként benézett hozzánk, szólt a nővérnek, hogy küldje el őket. Ezután már csak kettesével jöttek, pár óra múlva  elvitték a műtőbe, utána pedig áttették egy másik szobába. Úgyhogy most megint nyugiban vagyunk hármasban.

Ezért a pillanatért jöttem.

A kórházzal kapcsolatban  a legnagyobb élményem ez a bizonyos rooming-in, amikor a baba végig benn van a mama mellett,csak ő kezeli, teszi  tisztába, plusz 24 órában benn lehet valaki, aki a mamát segiti. Szerencsés esetben -mint nálunk- még ágyat is kap.

 Alig vártam már, hogy azt az egynapos csöppséget átölelhessem, és magamba szivjam az illatát. Hát, mit mondjak!!!  Nem volt babaszaga, na! Egy többnapos túrónak, és megsavanyodott tejnek a keveréke. Hiába büfiztetjük evés után, félórákig tartjuk a vállunkon, mindig, és csakis a tiszta kisinget, rugdalózót hányja le. Erre a két napra egy egész ruhatárat hoztunk be neki, de alig van mibe hazavinni. 

Egyszóval ereszt a gyerek!  Felül fehéret, alul valami ronda feketét. Na ettől aztán teljesen megijedtem. 68. évemben járok, 4 gyereket szültem, de ilyet még nem láttam. Dóri mondta, hogy tegyem tisztába, és akkor láttam meg azt a randa, nyúlós, büdös, fekete valamit. Ő  mondta, hogy ez a magzatszurok, ami pár napig még jön belőle. Milyen anya vagyok én, hogy még ezt sem tudom! Hát olyan, aki a szocializmusban szült, amikor egy hétig voltunk benn a kórházban még egy sima szülésnél is, a gyerekünkkel csak a szoptatás alatt fél órára találkoztunk, a tisztábatevéstől a fürdetésig, mindent a nővérek csináltak. Én egyszer megpróbáltam a Dani fiamat kibontani, hogy megnézzem közelről, mire a nővér rámförmedt, hogy ne kiváncsiskodjon az anyuka, majd otthon bontogassa azt a gyereket. Mert kérem ott rend volt!  Úgyhogy mire letelt az egy hét, már normális, sárga babakakija volt, nem is tudtam, hogy az valaha fekete volt. Ugyanilyen okból soha nem láttam a köldökcsonkot sem, mert az is leesett mire hazakerültek.  Ez nekem most újdonság.

Dóri annyira strammul viseli az egészet, hogy csuda! Az én emlékeimben a császáros anyukák úgy élnek, hogy szétterpesztett lábakkal, hasukat fogva, lassan vonszolják magukat a folyosón, és mindenki sajnálja őket. Hát az én lányomon már másnap semmi nyoma nem volt, hogy előző nap műtötték. Sőt, ma,a szülés után 39 órával,  hogy be tudják neki adni az immoglobulin injekciót (amit az RH összeférhetetlenség miatt kell megkapnia) fogta magát, taxival elment a város másik végébe, mert csak ott, egy kijelölt helyen kaphatta meg. 

Alig tudom rábeszélni, hogy legalább egy kicsit hagyja magát kényeztetni, ha már itt vagyok. Mindig arra gondolok, hogy nekem milyen jól esett, amikor a szülések után az anyukám 1-2 hétre odaköltözött hozzánk és segitett.

Próbálja felidézni, hogy is volt a kötés a fekveszállitásnál.

Szóval most még itt ülünk a kórházi szobában, várjuk, hogy leteljen a 48 óra, és indulás haza.

Útrakészen. Új élet kezdődik.