NA, EZ AZ ÜNNEP IS JÓL KEZDŐDIK! (7)

December 23.


Dóriék épphogy megjönnek a nagy bevásárlásból, kipakolják a zöldségeket, italokat, főznivalókat, amikor jön egy telefon, hogy a Fernando unokahuga, aki nyár óta ígérgeti, hogy meglátogatja őket, most jönne, de nem busszal, hanem kocsival elhozza őt Lorena, F. testvére.  Gyorsan összekapjuk a lakást, a nagy rohanásban még nem számítottunk vendégekre.
Megérkeznek, öröm, mi két éve nem láttuk egymást.

Előkerül a matés-készlet, gyerekek összevesznek a kapott ajándékon, hol egyiket, hol másikat vigasztaljuk.

 Ébredés óta Manuel és Facundo dinójelmezben flangál, jó szórakozás, hogy a vendégeket is ijesztgetik.

 Lorena saját sütésű süteményt hozott egy dobozzal, azt eszegetjük a matéhoz.

 Zajlik az élet, Manunak tüske megy a lábába, Facundo ügyesen focizik.

Egyszercsak vége az idillnek, egy óriási csattanást hallunk az utca felől.

Én rohanok ki először, a fák közül annyit látok, hogy egy fekete autó megfordul, és csikorgó kerekekkel eltűz a város felé ilyen nyomot hagyva maga után.

Lorena kocsija, ami az út szélén állt, egy kicsit átrendeződött, a hátulja kicsit betolva a kertbe.

Sajnos pont a keréknek csapódott a másik autó eleje.

Telefon, rendőrség, jegyzőkönyv. Többen megállnak, van aki látta mi történt, hajlandó tanuskodni, mindenki sajnálkozik.

Állítólag az történt, hogy a dupla záróvonalon simán előzni akaró fekete autó, amiben két srác ült, észrevette, hogy a szembejövő kocsi elől már nem tud visszahúzódni a sávjába, és hogy elkerülje a frontális ütközést, belecsapódott Lorena parkoló kocsijába.  Miután 2-3 rendőrautó, motoros is megérkezik, telefonálgatnak egymásnak. Mindez 1-2 óra alatt zajlik. Gyerekek persze visítanak, unják, beteszünk nekik egy rajzfilmet, megy a sopánkodás, mi lesz, ha nem találják meg a tettest, nem fizet a biztosító, merthogy Casco nincs, jó kis karácsony lesz. Úgy tűnik ezzel a kocsival nem is tudnak továbbmenni, mert furcsán áll a kereke.

Én benn vagyok a gyerekekkel a házban, amikor egy óriási üdvrivalgás, elkapták a fiúkat a városban.  Egy 17 és egy 18 éves fiú, egyikük bátyját vitték ki a reptérre, aki Mexikóba indult vakációzni. A kocsi is a báttyé volt, ezért ijedtek meg annyira, hogy próbáltak gyorsan elhúzni a csattanás után. Az ő kocsijuknak az eleje sérült meg, de alaposan, a házunk előtt a fű tele van törmelékkel.

A rendőrök visszakisérték őket hozzánk, bocsánatot kértek a Lorenától, megígérték, hogy ilyet aztán soha többet. Láthatóan nagyon be voltak tojva.

Ilyen esetben két lehetőség van itt. Ha közlekedési rendőrök kapják el a fiúkat, akkor a hivatalos út, hogy beviszik mind a két kocsit a rendőrségre, ott elvannak 1-2 hónapig, amig tárgyalásra kerül az ügy. Addig senki nem használhatja a kocsiját, és jó esetben elveszik a jogsiját a tettesnek.
Ezek a rendőrök bűnügyiek voltak, feltették a kérdést, hogy a biztosítós eljárást választják-e, mert akkor szabadon elmehetnek, sőt még az sem biztos, hogy következménye lesz. (pontlevonás, ejnye-bejnye, stb)

Telefon a biztositónak, küldenek egy trélert, várjuk meg.

A rendőrök és az érdeklődők lassan szétszélednek, mi várunk türelmesen.

Dórikám főz egy újabb adag matét, és kedélyesen eliszogatják a roncsok mellett.

Megjön a tréler, csörlővel felhúzzák a kocsit.

Argentína, én így szeretlek!

 Szegény Lorenának azért nem mindegy, hogy a 3 gyerek mellett most jó ég tudja meddig nem lesz kocsija.

 Lassan lemegy a nap.

Hát ezt a rokonlátogatást mindenki sokáig fogja emlegetni.

NYÁRI NAPFORDULÓ (6.)

Dec.21.csütörtök
Argentínában ma volt a nyári napforduló, az év leghosszabb napja. Ami nálunk a június 21-e. Itt semmiféle hagyománya nincs, ezért Dóri barátnői nagyon érdekesnek találták, amikor mesélt nekik a Szent Iván napi hagyományokról, a tűzgyújtásról, tűzugrásról, egészség- és szerelemvarázslásról. El is határozta, hogy csinál egy kerti partit, tüzet gyújtanak, esznek-isznak, aztán a végén átugorják a tüzet. Mivel itt mindenki éjszakai életet él, este 8-ra beszélték meg nagyjából, de 9-kor még csak ketten voltak, a többiek később kezdtek szállingózni. Ők mindannyian családanyák, 2-3 gyerekkel, de azért megpróbáltak erre az estére elszabadulni. 

A baráti társaság nagyjából Manu óvodás anyukáiból áll, merthogy nagyon intenziv társadalmi életet élnek, az óvónők sokmindenben kikérik és elvárják a szülők segítségét, így elég szoros, napi szintű beszélgetéseket folytatnak egymással. 

Én sütöttem két tepsi kelt pizzás tekercset, Dóri sütött arab kenyeret, amibe mindenféle szószokat, salátákat lehetett tekerni. Volt 3-4 féle mártogatós, szóval jókedvűen vártuk a bulit.

Álmainkban az szerepelt, hogy a két gyereket leültetjük valami film elé, és hagyni fogják a társaságot, nem velük kell majd foglalkozni. 

De ez itt Argentína, ahol mindig keresztbehúzzák az ember számítását. Egyszercsak kimegy az áram.  Döbbenten állunk a töksötétben, gyorsan gyertyákat, zseblámpákat keresni. Még jó hogy hoztam otthonról ledes mécseseket, és mindenféle csillogó-villogó pici lámpákat a gyerekeknek, ennek most jó hasznát vesszük. 

De a TV is árammal müködik, így a gyerekek a sötétben bukdácsolva jönnek állandóan a nyomunkban. Mivel újhold van, még ő sem világít, csak a meggyújtott tűz. 

Így nézett ki ma este a Hold. Szeretném, ha valaki otthon is lefotózná, és akkor kiderülne, hogy pont a jobb felső oldala látszik, tehát "D" betűt formáz, ezzel a "C"-vel ellentétben. 

Időnként pár percre visszajön az áram, akkor gyorsan kihordtunk mindent. Közben érkeznek a lányok, mindenki hoz még valami rágcsálnivalót, előkerülnek a pezsgők, borok. 

Én ellövök egy-két fotót, jól szórakozunk rajtuk, hogy tátott szájjal hallgatják ahogy Dórival magyarul beszélünk. Egyikük megszólal, mondjátok lassabban, hogy megértsük!! Ezen jót röhögünk. 

Plutó és Kamilla csak néztek nagyokat, mert amikor itt tűzgyújtás van, akkor hússütés is van. Ez a tűz pedig nem az a tűz. 

Ez még nem a teljes létszám, 11 óra után még csatlakozott egy anyuka a kislányával.

Közben visszajött az áram, Manu leült a TV elé, de a kicsit nem lehetett az anyja mellől elcsalni. 

Én szép csöndben leléptem, nem nekem való ez az éjszakázás. A tűzugrást már nem vártam meg, valamelyik lány fotózott telefonnal, majd utólag felteszem. Csak annyit hallottam félálomban, hogy nagyon jó kedvük van, sokat nevetnek, állítólag 3 óra körül széledtek szét.

ISMERKEDÉS az unokákkal (5.)

Sokan kérdeztétek már, hogy került ilyen messzire a lányom otthonról.  Ő az
Iparművészeti Egyetemen végzett, grafikát tanult, a diplomamunkája egy borászat arculatterve volt. Munkája alapját a fametszés technikája adta, mert akkor már évek óta ezzel dolgozott. Az egyetem alatt 1 éves ösztöndijat kapott Carrarába, az ottani Művészeti Akadémiára, ahol az olasz nyelv  elsajátitása mellett sok barátra is szert tett. Rajtuk keresztül ismerkedtek meg Fernandóval, aki  szintén ott végzett, szobrász szakon.
Elég kalandos úton, de végül összejöttek, 6 évig éltek Toscánában, csodálatos helyen, Viareggio felett többszáz méterrel a meredek hegyoldalba épitett pici faluban. A hatalmas teraszuk előtt a tenger, kétoldalt hegyek, a kis völgyekben rá lehetett látni a környező kisvárosokra, falukra.

Lenn a mélyben a tenger

Napfelkelte a völgyben

Az a kis rózsaszín szelet volt a lakásuk. A szélessége pont annyi, hogy egy franciaágy faltól falig elfért a hálóban. 

Az alattuk levő, pár házból álló Monteggiori, az alatt meg a tenger.

Ha hiányzott a gyerekünk, reggel beültünk a kocsiba, délután már náluk voltunk. És fordítva is. Ezzel a felállással még simán el tudtuk volna képzelni mi is a nagyszülőségünket.  Ám a sors közbeszólt. Fernandót egy argentinai útja során megkínálták egy olyan állással, amire nem lehetett nemet mondani, szakmailag a helyére került, Cordoba város (akkora, mint Budapest) Örökségvédelmi Hivatalának vezetésére kérték fel. Dóri előtt ott volt a kérdés, hogy 35 évesen eldobjon-e egy jól működő kapcsolatot és maradjon itthon, vagy vállalja, hogy a világ túlsó oldalán, tökidegen környezetben kezdjen új életet. (Ez az, amibe egy szülő akkor sem szólhat bele, ha beledöglik.)

Végül győzött az utóbbi, annál is inkább, mert nem tudta volna elképzelni az életét gyerek nélkül, és ezt olyan embertől akarta, akit szeret.

Így aztán 2008. őszén bepakolta a kis életét két bőröndbe, és irány Argentína. Fernandónak már nem éltek akkor a szülei, a régi családi házban lett egy lakrészük, ott éldegéltek. Fernando bejárt dolgozni a városban, Dórinak csak egy számítógép és internet kellett a munkájához, a régi olasz és magyar megrendelői nagyrész megmaradtak. A nettel elég komoly probléma volt, mert hol volt, hol nem. Sokszor hetekig nem beszéltünk, mert nem volt elérhető.
Egyszer csak jön egy üzenet, hogy jó lenne ha vennénk két repülőjegyet, mert össze akarnak házasodni, és szeretnék, ha mi is ott lennénk.

2010. január 4-én repülőre ültünk és 2 nap múlva már ismerkedtünk az ottani életével. Egy hónapra terveztük az utat, abba belefért egy csodálatos egyhetes utazás Argentína északi részébe, keresztül az indiánok földjén,  egészen a bolíviai határig, sőt még át is mentünk Bolíviába. Életünk legfantasztikusabb utazása volt, gyönyörű dolgokat láttunk. Az esküvő nagyon különleges volt, a hivatalos ceremónia után, egy hatalmas kerti, grillezős, sütögetős, medencés, fürdős partiba torkollt az esemény.

Az anyakönyvi hivatalból távozóban. 

A szűk rokonság és barátok között

Aztán következő év augusztusában névnapi ajándékul kaptam egy ultrahangos fotót. Első unoka, óriási öröm, ráadásul tudtuk, hogy a 16. hét előtt itthon is ki akarja magát kivizsgáltatni a lányom, tehát még láthatjuk is. Itthon a Czeizel intézetben mindenféle tesztet elvégeztek, és megnyugodva utazhatott haza.

Márciusban megszületett Manuel, akkor csak én mentem ki egy hónapra. Tudom, hogy nekem is milyen jól esett, hogy a szülések után édesanyám odaköltözött hozzánk egy pár hétre, és minden kivánságomat leste. Az én lányom sokkal erősebb nálam, nem engedte magát kényeztetni, ugyanúgy minden munkát ő maga végzett, még ő kímélt engem, sokszor feleslegesnek találtam, hogy ott vagyok. De azért csodálatos érzés volt, hogy magamra köthettem a hordozókendőben azt a falat gyereket, és hatalmasakat sétáltunk hegyen-völgyön.

Igen, én vagyok a nagymamád.

 Amikor Manu másfél éves volt, hazajöttek Magyarországra, 4 hónapig voltak itthon.

Megérkezés a reptérre egyedül. Ezt ma a két gyerekkel már biztos nem bírná.

Mátyásföldi játszótéren.

Aztán 3 év múlva jött Facundo, és én 3 hónapra vonultam ki, szülés előtt is, után is másfél hónapot töltöttem velük. (Erről szól ennek a blognak az első része)

+

Ez már a második hordozásom.

Kirándulunk

Hát ennyi volt a kapcsolatunk az elmúlt 7 évben. Természetesen az internet, a skype nélkül nem lehetne kibírni de hát az mégsem olyan, mintha magamhoz ölelhetem őket.

Most, hogy már a pici is 2 és fél éves, tudták, hogy jövünk, 4 hónapja megvettük a repülőjegyeket, azóta napi szinten folyt  a készülődés.

Mégis megdöbbentő volt, amikor csütörtök reggel mi ketten már jó korán felébredtünk és lementünk az ebédlőbe, egyszercsak hallunk egy mezítlábas csattogást, Manu jön lefelé a lépcsőn, észrevesz, egy óriásit visít, és fut vissza a szüleihez.  Facundo ugyanígy.

Az a pillanat, amikor Manu visszafordul a lépcsőn.

Itt már a Mamival, megnyugodva.

Facundo is nagyon bizalmatlanul méreget

De ő is feloldódik pillanatok alatt. 

MEGÉRKEZTÜNK (4.)

Dec.7.csütörtök reggel.

Jóval elmúlt már 4 óra is, (otthon 8 óra) mire ágyba kerülünk, de a rengeteg élmény, izgalom tovább zizeg a fejemben, nagyon nehezen alszom el.  Arra ébredek, hogy Apa már zörög a konyhában, attól félek, hogy valóra váltja Dóri rémálmát, és nekiáll hagymás, kolbászos tojásrántottát sütni, szokása szerint. Szárszón ezzel készít ki mindenkit hajnalonként.  De nem, csak a reggeli kávéját próbálja előteremteni. 

Apa még nem is látta a házukat, csak őserdő korában a telket, 2010-ben. Én már az építkezési stádiumot is láttam, de igazán csak tavaly karácsonykor költöztek be. A telek, amit Fernando vett, egy igazi ősfákkal, bokrokkal, sűrű aljnövényzettel benőtt domboldali erdő volt. Ő egyedül vágott ösvényeket, kezdte el szisztematikusan kiirtani a növényzetet, hogy a háznak helyet csináljon. Mániákusan ügyelt arra, hogy csak a tényleg felesleges és értéktelen növények menjenek, és az itt élő őshonos fajták maradjanak.  A környékükön bárki megvesz egy telket, rögtön azzal kezdi, hogy kiirtja az összes fát. Aztán csodálkoznak, hogy nyáron ki sem mehetnek a kertbe a hőség miatt, a nagy esőzéseknél meg nincs ami megfogja a talajt.  

Ezzel szemben az ő házuk olyan, mintha egy erdő közepében lennének. Azt az elvet követik, hogy itt ők a betolakodók, akiknek jó vendég módjára kell bánni a természettel, nem erőszakolják meg a saját kényelmük érdekében. Max egy ház erejéig, mert élni csak kell valahol. Inkább vállalják, hogy a fák tüskés ágai megkarcolják őket, rálépve belemegy a lábukba, különben is tanulja meg az a büdös kölök, hogy cipő nélkül ne rohangáljon kinn. 

A telek az úttól lefelé erősen lejt, ezért a kitermelt rengeteg kőből teraszokat építettek ki a fák, bokrok köré. Még nagyon sok tennivaló van, ahogy tudják, majd megoldják. Csak Apa van kiakadva, hogy lassú a tempó, mivel ő ahhoz szokott, hogy ha kitalál valamit, azonnal végre is hajtja, nem tologatja.  De a vejem szinte éjjel-nappal dolgozik, Dórinak a két gyerek és a háztartás mellett kevés ideje marad.
Még tyúkokat is tartanak, akiket minden este kiengednek a házukból, és sötétedésig kapirgálnak. Unokáim örömmel hozzák be a tojásokat. 

Az utcaszintről ennyi látszik a házból. Körülbelül semmi.

A keritésen belépve már több látszik.

Ez a fölső bejárat. Erre nyílik az egyik hálószoba, és a nappali.

Semmi luxus, semmi hivalkodás, belesimul a környezetbe.

Ő az első kutya, Camila. Ő is kóbor kutyaként került hozzájuk rögtön az első évben, mikor kiköltöztek Argentinába.

Megyünk lefelé a telken. 

Hoztam otthonról zöldségmagokat, és elültettem. Talán még kinő addig míg itt vagyunk. Van benne hegyes erős paprika, fehér, húsos paprika,  spárgatök, kapor, vöröshagyma, zeller,  karalábé, újhagyma. Paprikából itt csak a kaliforniai piros és zöld van, de abból nem lehet egy jó lecsót csinálni. 

Háttérben a tyúkól.

Dóri éppen kiengedi őket. Az összes tyúk fekete, három öreg van, ők már tojnak.

Ő a baromfiudvar császára. Akkor kukorékol, amikor akar, tökmindegy neki, hogy reggel van-e, vagy éjszaka. Ahogy kiengedik őket, ő rögtön itt terem a legmagasabb ponton, és innen nézi az alattvalóit.

Ez a nyugisabb játszóhelye a gyerekeknek

A ház alsó szintje. Fenn a gyerekszoba, most épp alszanak, mellette a nappali, lenn a konyha-ebédlő, mellette egy tárolóhelyiség, Ja, és fönn van még a fürdőszoba is.

Így néz ki a papucsom, ha letérek az ösvényről. És némelyik tövis olyan hosszú, hogy simán beleáll az ember talpába a papucson keresztül. Persze nem egész évben ilyen rossz a helyzet, nemrég nagy vihar volt, óriási széllel, és a szárazabb ágakat letörte, azóta is egyfolytában takarítjuk el a romokat. (Illetve Apa, talicskával.)

Nagyapa próbálja lekötni az unokái figyelmét, de nem nagyon sikerül.